Sejtelem, rejtelem, izgalom. Saját magunk által kreálta vágy. Meglévő érzés, mely keresi tárgyát. Megannyi definíció ami a lényegen nem változtat. Magunkra figyelünk. Van az én és a te két világ mely egy pillanatra összeér. Egy nő és egy férfi … állhat – e távolabb egymástól a világ két oldalán. Utak kereszteződése megannyi félreértés lehetősége. Gondolatok igen, nem, talán – patika mérlegen egyensúlyozás. Igen Te vagy , aztán mégsem , majd mégis. Pedig semmi más nem kell, csak hagyni, hogy történjen az élet.

Megannyi apró jel, hogy már nem te vagy az igazi. Lélekben apró sérülések nem engedik, mert a tökéleteset vágyják, azt a lángolást. Egy pillanatra az élet megkínál az ígéretével. Az emberi test romlandó anyaga, a lélek lelkesedése, a  vágyakozás adrenalint növelő hatása mindez a létezés kémiája. Valami egészen sajátságos varázsa a világnak amikor valakivel találkozik a tekinteted és benne megtalálod, amit tulajdonképpen nem is tudtál elképzelni, mert több annál mit ember megérthet. Nem is kell értelem, mert az már spekulációvá válik. Mit ad nekem ez a kapcsolat, mit nyerek, mit veszítek? - gondolkodik sokszor az ember, mert megtanulta az életben, hogy így érezzen.

Ritka jelenség amikor csak megtörténik játszmák nélkül, igazi odaadással, mert férfi és nő érzi, hogy nem a nyereség, veszteség a lényeg hanem az egymásra találás. És nem teszi nagyító alá, nem keres magyarázatot. Mint a virág ami tündököl, bimbózik és kinyílik mindennel dacolva , mert a természet ezt a programot diktáltja. Vajon mennyire vagyunk kiszolgáltatva a társadalmi elvárásoknak egy találkozásnál? Tudjuk-e tisztán látni a másikat vagy megannyi lerakódott, magunkkal cipelt előítélet mérgezi, vakítja lényünket? Érzésekről, kapcsolatokról sok ember kereste már a megmagyarázhatatlant. Tudósok adták fel – e ponton. Bebizonyítottak világról sok mindent, de mivel emberi viselkedésre, érzelemre felállított hipotézis a másik pillanatban már nem is létezhet, sorra fikciók születnek, persze mellette nem kevés tudományos magyarázat is. 

Hogyan is tudnánk ezt felkutatni hiszen megannyi saját tapasztalattal vágunk neki? Ki az aki tisztán tud ebbe látni.? Szerzetesek? - kik önként vállalt magányukba hegytetőre vonulnak és felülről néznek mindenre. Ó jaj úgy könnyű igét hirdetni. Felvállalva azonban, benne a valóságban, már nem tudsz rá kívül állóként nézni. Mintha tudnád, hogy a másikban mi munkál. Mai napság férfiak és nők mohón megkavarodva a rengeteg lehetőségtől támolyognak. Nincsenek világos életszabályok, támpontok, viselkedés minták, mikor kell viselni kontyot, mikor hosszú szoknyát. Persze ez jó dolog hiszen a merev szabályok gátolják az embert és pokollá tehetik az életét. Azonban gépen rendelni szerelmet, rendezők által kreált tökéletesre retusált emberekkel vágyat fokozni, nem a nappal kelni és feküdni, természet ritmusát mesterséges fénnyel szennyezni szintén tönkreteszik az emberi pszichét.  Ezt nevezzük fejlődésnek.  De az emberi lélek felkészült-e a technika vívmányaira vagy csak kóboról magányosan és használja a pótszereket? Soha ennyi elhízott, szenvedélybeteg, különböző függőségű ember nem alkotott társadalmat mint mostanság. Azt hitte az ember a maga teremtette mindent kizáró világába, hogy ez a biztonságos kánaán és ellazult figyelme, hogy a gépek, a föld kizsákmányolása nem teremthet önmagában harmóniát.

Figyelmeztető jelek sorra jelentkeznek persze kényelmünkben ezekre fittyet hányunk. Hányan vágyunk egy sokkal egyszerűbb életre amely közelebb visz a természethez és hányan nem teszünk érte semmit megmagyarázva nélkülözhetetlenségünket a világ szerkezetében vagy hajlamunkra hivatkozunk, hogy ez így az életünk, vagy egyszerűen elkényelmesedtünk és elhisszük, vagy homokba dugjuk fejünk, önmagunk fontosságában fürödve. A végeredmény tekintetében mindegy.

Élünk és meghalunk közte pedig saját magunk teremtette világunk rabjai leszünk. És ebbe a megteremtet börtön világba kimondjuk, bizonygatjuk milyen jó nekünk milyen sikeresek lettünk, keressük a társunkat mintegy pótszerként a valódi kérdés elől menekülve mely létünket határozza. Persze ez soha nem rólunk szól mint ahogyan ezek a sorok is csak fikciók hiszen mindig mással történnek, nekünk az életünk kerek, ott tartunk ahol akarunk és milyen szép és jó és egyáltalán.